BIO

A Dorchipelago egy sunny-pop zenekar vidám dalokkal, igényes zenei világgal, és emberközeli mondanivalóval. A cél mosolyt csalni az arcokra.

A Dorchipelago friss név a hazai zenei élet égiszén, de a tagok koránt sem az első gitárjuk húrjait koptatják. A zenekar énekese, egyben dalszerzője és alapító tagja, Hütter Dóra sorozatos szóló fellépések után látta elérkeztét, hogy megalapuljon egy zenekar. 2019 augusztusában hívta meg zenésztársait erre a közös alkotói munkára:

  • Botos Norbert (billentyű),
  • Henter Ambrus (basszugitár),
  • Pethő Csaba (gitár),
  • Borbély Bence Regő (dobok).

A zenekar neve egy mozaikszó, a “Dóra” és az “Archipelago” ötvözete, ami arra utal, hogy együtt egy új  szigetcsoportot alkotnak, ahol kiélhetik zene iránti szeretetüket, szabadságukat.

A zenekar megalakulását megelőzte egy hosszabb alkotói időszak, a dalok eredetileg akusztikus formában egy szál gitáron születtek. Baráti szinten élt már a kapcsolat a zenészek közt, de az igazi kémiát a fantáziadús, játékos karakterek adják, akik mind egy egy külön világot hoznak a Dorchipelago próbáira.

Színes a Dorchipelago tagok zenei háttere, ehhez mérten nyitott a műfaj is: jazz, blues, soul, és funk inspirálta pop. Az összekötő kapocs azonban ugyanaz a pozitív energia, és érzékeny lelkület, ami a dalok bölcsője is. Szó esik bennük a természetről, szürke csetlő botló hétköznapjainkról, egy-egy hangulat pillanatképét megpendítve. Az élet szépsége, és az egyszerű örömök mellett pedig hangot kap az az optimista irónia, humor, szelíd figyelem, és reményteljesség, ami a szomorú pillanatok megélését is pozitív kicsengéssel zárja.

Ettől igazán napsugaras a zenéjük, és olyan találó hangzásukra műfajfelsorolás helyett a „sunny pop”.

A zenekar 2019 őszén több tehetségkutatón vett részt.

Országos Versenyeken elért eredményeik:

  • Mutasd magad tehetségkutató verseny – Újfalusi Gábor Díj
  • Öröm a zene Tehetségkutató verseny, Zalaegerszeg – Második helyezett
  • Magyar Jazz Szövetség – Jazz Combo Verseny 2019 – Második helyezett.

2020. februárban jelent meg első videóklippjük a SoundCam Productions Friday Session sorozatában “Jó az esőben” címmel.

2020 március 31-én  A Dorchipelago részt vett a PIM-DECK: Fedélzeten az új arcok – Irodalmi crossover műsorsorozatában egy különleges, otthonról felvett koncert anyaggal, amelyet az A38 Hajó csatornáján élőben közvetítettek. (link itt).

2020. augusztusában jelenik meg első albumuk melynek címadó dala a Napsugár, a Magyar jazz Szövetség díjazottja, amely által a zenekar meghívást kapott a Duna televízió Család-Barát műsorába, illetve a Jazzy Rádió – Jazzy Hungarikum műsorában is felhangzott többek közt.

DORCHIPELAGO